KODÁLY ZOLTÁN (Kecskemét, 1882. december 16.–Budapest, 1967. március 6.): zeneszerző, zenepedagógus.
Gyermekéveit Galántán töltötte. Nagyszombaton végezte középiskolai tanulmányait, amelyek mellett zongorázni, hegedülni és gordonkázni is tanult. 1900–1905 között a budapesti Zeneakadémián tanult zeneszerzést, az egyetemen pedig bölcsészetet hallgatott. 1905-ben szerezte meg magyar–német szakos diplomáját, a következő évben pedig A magyar népdal strófaszerkezete című dolgozatával a doktori címet. 1905-ben kezdte meg népdalgyűjtő munkáját, majd Bartók Bélával közösen kiadták a Húsz magyar népdal című gyűjteményt. 1906–1907-ben Berlinben és Párizsban járt, majd 25 évesen a Zeneakadémia tanára lett, ahol 1940-ig kisebb megszakítással folyamatosan tanított. 1905-től 1925-ig rendszeresen tett népdalgyűjtő utakat. Gyűjtőmunkája, Bartókkal ellentétben, szinte kizárólag a magyar nyelvterületre irányult. 1907–1909-re szinte már teljesen kialakult sajátos zenei nyelve és stílusa. 1930-tól a budapesti tudományegyetemen zenefolklorisztikai és zeneelméleti szemináriumot indított, fáradozásainak eredményeképpen indult meg a rendszeres népzeneoktatás a Zeneművészeti Főiskolán is. Nyolcvanöt éves korában hunyt el 1967-ben Budapesten.
1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd 1946–49 között elnöke lett. 1944-ben a kolozsvári, 1957-ben a budapesti, 1960-ban az oxfordi egyetem avatta díszdoktorrá. Három ízben (1948, 1952, 1957) kapott Kossuth-díjat.
Életét tudatosan vállalt misszió jellemezte, melynek lényegét „A zene mindenkié!” általa meghirdetett jelmondat foglalja össze. Egy életen át harcolt az ifjúság zenei neveléséért, megalkotva az ún. Kodály-módszert, feltárta és rendszerezte a magyar zene ősi rétegeit, kijelölte annak helyét az európai kultúrában, és utat mutatott a klasszikus zenei elvek korszerű alkalmazása tekintetében.
Legjelentősebb művei közt találjuk a Budapest egyesítésének 50. évfordulója tiszteletére írt Psalmus Hungaricust (1923), a Háry János (1926) és a Székelyfonó (1924-32) című két daljátékot, a Marosszéki (1927, 1930) és a Galántai táncok (1933) című zenekari műveket, valamint a Budavári Te Deum (1936) című oratóriumot és a Felszállott a páva (1938-39) című zenekari variációsorozatot. Fontos helyet foglalnak el életművében a népdalok és a gyermekdalok ihlette kórusművek is.
