A Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak.
A dátum apropóját az az esemény szolgálja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük.
Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megőrizni.
Kölcsey Ferenc élete és munkássága
A himnusz vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó,imaszerű ének. Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy az Isten dicsérete, megnyerése és magasztalása. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető. Közeli rokona az irodalmi ima műfaja.
Az elnevezés eredete a görög hümnosz (ének) jelentésű – kifejezésre, illetve latinos hymnus változatára vezethető vissza. Az ókori görög líra óta hagyományozódnak a műfaj szerkezeti sajátosságai: a megszólítás, a tárgy megnevezése; az érvelő rész (az istenség tetteinek, tulajdonságainak felsorolásával; a zárás (visszatérés a felvetéshez, de már az érvelés hatásának bizonyosságával) – ezt a szerkezeti megoldást szokás ABA-formának nevezni.
A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát, része lett a vallási szertartásoknak, érintkezett az imaformákkal, és elősegítette a rímes-időmértékes verselés fejlődését.
A himnusz a későbbi korokban már nem csak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót; és a hagyományos szerkezeti keretek is fellazultak. Így végül az ódával csaknem azonos jelentésű fogalommá vált: szárnyaló lendületű költemény, amelyet szinte bármely tárgy, téma – elvont eszme, természeti jelenség, kiváló tulajdonságú ember, egy ország – magasztalására írhattak.
