A Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak.

A dátum apropóját az az esemény szolgálja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük.

Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megőrizni.

Kölcsey Ferenc élete és munkássága

A Magyar Himnusz

A himnusz vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó,imaszerű ének. Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy az Isten dicsérete, megnyerése és magasztalása. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető. Közeli rokona az irodalmi ima műfaja.

Az elnevezés eredete a görög hümnosz (ének) jelentésű – kifejezésre, illetve latinos hymnus változatára vezethető vissza. Az ókori görög líra óta hagyományozódnak a műfaj szerkezeti sajátosságai: a megszólítás, a tárgy megnevezése; az érvelő rész (az istenség tetteinek, tulajdonságainak felsorolásával; a zárás (visszatérés a felvetéshez, de már az érvelés hatásának bizonyosságával) – ezt a szerkezeti megoldást szokás ABA-formának nevezni.

A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát, része lett a vallási szertartásoknak, érintkezett az imaformákkal, és elősegítette a rímes-időmértékes verselés fejlődését.

A himnusz a későbbi korokban már nem csak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót; és a hagyományos szerkezeti keretek is fellazultak. Így végül az ódával csaknem azonos jelentésű fogalommá vált: szárnyaló lendületű költemény, amelyet szinte bármely tárgy, téma – elvont eszme, természeti jelenség, kiváló tulajdonságú ember, egy ország – magasztalására írhattak.

KODÁLY ZOLTÁN (Kecskemét, 1882. december 16.–Budapest, 1967. március 6.): zeneszerző, zenepedagógus.

Gyermekéveit Galántán töltötte. Nagyszombaton végezte középiskolai tanulmányait, amelyek mellett zongorázni, hegedülni és gordonkázni is tanult. 1900–1905 között a budapesti Zeneakadémián tanult zeneszerzést, az egyetemen pedig bölcsészetet hallgatott. 1905-ben szerezte meg magyar–német szakos diplomáját, a következő évben pedig A magyar népdal strófaszerkezete című dolgozatával a doktori címet. 1905-ben kezdte meg népdalgyűjtő munkáját, majd Bartók Bélával közösen kiadták a Húsz magyar népdal című gyűjteményt. 1906–1907-ben Berlinben és Párizsban járt, majd 25 évesen a Zeneakadémia tanára lett, ahol 1940-ig kisebb megszakítással folyamatosan tanított. 1905-től 1925-ig rendszeresen tett népdalgyűjtő utakat. Gyűjtőmunkája, Bartókkal ellentétben, szinte kizárólag a magyar nyelvterületre irányult. 1907–1909-re szinte már teljesen kialakult sajátos zenei nyelve és stílusa. 1930-tól a budapesti tudományegyetemen zenefolklorisztikai és zeneelméleti szemináriumot indított, fáradozásainak eredményeképpen indult meg a rendszeres népzeneoktatás a Zeneművészeti Főiskolán is. Nyolcvanöt éves korában hunyt el 1967-ben Budapesten.

1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd 1946–49 között elnöke lett. 1944-ben a kolozsvári, 1957-ben a budapesti, 1960-ban az oxfordi egyetem avatta díszdoktorrá. Három ízben (1948, 1952, 1957) kapott Kossuth-díjat.

Életét tudatosan vállalt misszió jellemezte, melynek lényegét „A zene mindenkié!” általa meghirdetett jelmondat foglalja össze. Egy életen át harcolt az ifjúság zenei neveléséért, megalkotva az ún. Kodály-módszert, feltárta és rendszerezte a magyar zene ősi rétegeit, kijelölte annak helyét az európai kultúrában, és utat mutatott a klasszikus zenei elvek korszerű alkalmazása tekintetében.

Legjelentősebb művei közt találjuk a Budapest egyesítésének 50. évfordulója tiszteletére írt Psalmus Hungaricust (1923), a Háry János (1926) és a Székelyfonó (1924-32) című két daljátékot, a Marosszéki (1927, 1930) és a Galántai táncok (1933) című zenekari műveket, valamint a Budavári Te Deum (1936) című oratóriumot és a Felszállott a páva (1938-39) című zenekari variációsorozatot. Fontos helyet foglalnak el életművében a népdalok és a gyermekdalok ihlette kórusművek is.

December 14-én tartjuk a Hűség Napját Magyarországon, a kormány egyik 2001-es rendelete alapján, annak emlékére, hogy az 1921. december 14–16.-án Sopronban és környékén megtartott népszavazáson a lakosság többsége a Magyarországhoz tartozás mellett döntött.

Dr. Házi Jenő feljegyzései szerint a soproniak 91%-a élt szavazati jogával. 77,4% szavazott Magyarország mellett, míg egyes források szerint Nagycenk lakosságának 100%-a döntött a maradás mellett, Gróf Széchenyi István örökségének megfelelően. A többi községben már nem volt ilyen nagyarányú a Magyarország mellett voksolók aránya, azonban előzetes megállapodás szerint a szavazatokat együttesen számították be, s így az eredmény összességében 65%-os volt. Mindez olyan kitörő lelkesedést váltott ki, hogy amikor az osztrák kancellár telefonon érdeklődött az eredmény felől, Sopron polgármestere válaszul csak kitartotta a telefont a nyitott ablakon, ahonnan behallatszott a polgárok örömujjongása és Sopron összes harangjának ünnepi zúgása.

A népszavazás eredményét Párizsban december 21-én a nagykövetek tanácsa tudomásul vette, és így Sopron 1922. január 1-jén hivatalosan is visszakerült Magyarországhoz.

2003-ban tartották meg először a NEMZETKÖZI HEGY NAP-ot, mely a 2002-ben rendezett “A hegy nemzetközi éve” rendezvényből született. A nemzetközi nap célja, hogy felismerjük, milyen alapvető szerepet játszanak a hegyek életünkben, és átérezzük annak felelősségét, hogy megvédjük környezetüket.

George Mallory egy mondata azonban valószínűleg mindörökre fennmarad. Amikor a húszas évek elején egy újságíró megkérdezte tőle, hogy miért akarja annyira meghódítani az Everestet, azt mondta, hogy „Azért mert ott van”.

Alfred Nobel 1833-ban született Stockholmban. Kivételesen tehetséges volt, és több jelentős tanulmány is fűződik a nevéhez. Ezek legfontosabbika a dinamit volt, amit ,,véletlenül'', de jó megfigyelés alapján fedezett fel.
Nobel nem nősült meg, így örököst sem hagyott maga után. 1895. november 27-én kelt végrendeletében egész vagyonát egy alapítványra hagyta. A Nobel Alapítvány alapokmányát Stockholmban, a Királyi Palotában mutatták be 1900. június 29-én. A Nobel-díj függetlenül a nemzetiségi, vallási hovatartozástól, azoknak ítélhető oda, akik a fizika, a kémia, a közgazdaság, az irodalom, az orvostudomány és a béke terén fejtenek ki jelentős, maradandó tevékenységet.

Mindegyik díjazott kap egy kb. 200 g súlyú, 23 karátos aranyból készült érmet. (Érdekes, hogy az érem vastagsága, és így tömege is változhat kissé. Szent-Györgyi Albert érmének tömege 206 g.) A három tudományos és az irodalmi díjjal együtt adományozott érmet Erik Lindberg, a századforduló jelentős svéd szobrásza tervezte. A 64 mm átmérőjű érmek előlapja azonos: Nobel profilban ábrázolt arc-, illetve mellképe. Felirata: A kép bal oldalán ALFR./ NOBEL, a kép jobb oldalán NAT./MDCCC/XXXIII/OB./MDCCC/XCVI. Alul bevésés: E. LINDBERG 1902.

Az érmek hátoldala különböző. A fizikai és a kémiai díjak esetében felhőkből kiemelkedő, Iziszre emlékeztető, kezében bőségszarut tartó nőalak. Egy másik, a tudomány géniuszát jelképező nőalak egy fátylat emel le az istennő arcáról. A körirat idézet Vergilius Aeneiséból: INVENTAS . VITAM . IUVAT . EXCOLUISSE . PER . ARTES. A fizikai és a kémiai érmek esetében a két nőalak mellett balról NATURA, jobbról SCIENTIA szavak, alul pedig az odaítélő testületre utaló REG . ACAD . SCIENT . SUEC. A hátoldal alján kártus van, melybe a díjazott nevét vésik. 

A magyar nemzet tizenöt Nobel-díjassal ajándékozta meg a világot. Ez nagy dolog, hiszen tudjuk, hogy Magyarország, ez a parányi európai, a nagy és népes államokhoz viszonyítva kis lélekszámú ország egymaga annyi Nobel-díjast adott, mint egyetlen másik ország sem eddig.
Az első magyar, aki munkássága elismeréseként megkapta a Nobel-díjat, Lénárd Fülöp fizikus volt, 1905-ben vehette át a kitüntetést. Azóta 14 magyar érdemelte ki az elismerést, közöttük a legutóbb Kertész Imre író, a Sorstalanság című regény szerzője.

November 27-én a Véradók Napját tartjuk, mely alkalom minél több embert szeretne véradásra ösztönözni, mivel ezzel akár három életet is meg lehet menteni.

A Magyar Vöröskereszt VII. Kongresszusa 1987 decemberében határozott úgy, hogy november 27-ét 1988-tól a Véradók Napjává nevezi ki. Annak oka pedig, hogy miért épp erre a napra esett a választás az volt, hogy először 1954-ben november 27-én adományozott a legfelsõbb állami testület kitüntetéseket a sokszoros véradóknak és a kiváló véradó szervezőknek.

"Adj vért, és ments meg három életet!" Aki vért ad, az egyszerre három életet is megmenthet, mivel a levett véregységet többféleképpen is fel lehet használni a későbbiekben - igényektől és szükséglettől függően. A vér segíthet például a vérzékenység okozta problémák vagy vérszegénység esetén, illetve akkor, ha véralvadáshoz szükséges fehérjét kívánnak nyerni.

A véradókat ezen a napon megsokszorozódott véradási helyekkel várják országszerte.

A vér az, amire bárkinek bármikor szüksége lehet. Magyarországon évente átlagosan 150-200 ezer ember szorul vörösvérsejt-koncentrátumra vagy más vérkészítményre, mert baleset éri, műtéti beavatkozáson esik át, vagy vérzékenységben szenved. A bajbajutott embertársainknak évente átlagosan 500 ezer véradás garantálja a szükséges vérkészítmény mennyiségét. A véradók alkalmanként 450ml vért áldoznak fel önként és térítésmentesen egy számukra ismeretlen beteg részére.

A Magyar Vöröskereszt 1986-ban javasolta, hogy november 27-e legyen a "Véradók Napja". Ez alkalomból a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat országszerte, számos helyen megrendezett ünnepi műsorral mond köszönetet több, mint 50.000 önkéntes véradójának.
 
''Köszönet a társadalom legegészségesebb tagjainak, akik a mai rohanó világban, idejüket, energiájukat nem kímélve, segítő kezet nyújtanak a bajbajutottaknak.''

Köszönjük, s kívánjuk, hogy további sok-sok éven át újra és újra átérezhessék, "segítettem valakinek"